Vegyes

Belépés

E-mail cím:
Jelszó:

Ezotér

A karmáról Az nyílvánvaló mindenki számára a fizikai síkon is, hogy a cselekedeteknek következményei vannak, amelyek nem feltétlenül lesznek azonosak magával a cselekedettel, de csaknem végtelenszámú reakcióban hatnak a környezetre és gyűrűznek vissza magára az elindítóra is. Kiemelném, hogy nem feltétlenül lesz az a következmény, ami a cselekvőre visszahat azonos magával az eredeti cselekvéssel! Ezoterikus szempontból ezt ki kell bővíteni azzal, hogy ez minden síkon így zajlik és az egyén számára egyáltalán nem evidens, hogy fizikai cselekedetei, vagy cselekedeteinek fizikai következményei lesznek a legmeghatározóbbak életére. Ha valaki belső, a környezettől független értékrendet akar kialakítani nem azt kell megfontolnia, hogy morálisan mi a helyes a környezete szerint, hanem döntéseinek, gondolatainak, érzéseinek és cselekedeteinek következményeket kell tudnia mérlegelni. Természetesen mérlegeléskor mások véleményét is mérlegelnie kell, amennyiben cselekedete belőlük is reakciókat fog kiváltani. Alapvetően a karma törvénye, nem misztikus és még csaknem is tervezett, vagy írányított dolog. Érzékletes hasonlattal, Justicia nem azért vak, hogy ne legyen részrehajló, hanem azért nem részrehajló, mert vak :) Természetesen léteznek mindenféle ember alatti és feletti lények, akik cselekedeteinket mérlegelik és reagálnak rájuk, amennyiben ezek valami módon érintik őket. Vannak olyanok lények is, akik bizonyos következményeket esetenként segítenek elkerülni, illetve problémákat megoldani, aki kifejezetten az egyes emberi sorsok alakulásával, az emberek fejlődésével (is) foglalkoznak. Ők ha így döntenek, saját enegiájuk terhére beavatkozhatnak ezekbe a folyamatokba, amit ugyan mi is megteszünk nap, mint nap ahogy egymásra hatunk, de erre specializált tudásuknál fogva ezek a lények sokkal hatékonyabbak és pontosabbak a sorsfolyamatok kezelésének területén. De nem neveznék ezért senkit a sorsom, karmám urának, vagy annak nevezhetem magam is :) Szerintem az ok-okozatok törvénye a világegyetemünk logikai felépítésének része, így csak vele együtt változhat meg, tehát mint viszonylag zárt rendszerben, a világegyetemünkön belülről nyugodtan kezelhető axiómaként amivel számolni kell, ha valakinek egy csöpp sütnivalója van:) Persze minnél átfogóbban. A hermetikus mágia, és az erők összessége A hermetikus mágia, és a mai ember A Tabula Smaragdina, egy szó, mint száz az ember "Istenné" válásának metamorfózisát írja le. Az alapkérdés az hogyan teremtheti meg az ember ÖNMAGÁT. Azt hiszem, ez a gondolat inkább Atlantiszról eredhet, mint Egyiptomból. (Atlantiszra honnan kerülhetett, ki tudja?) Ha már a tapasztalatoknál tartunk ki kell emelni, hogy a Hermetizmus mint beavatási eljárás, milyen gyakorlati előnyökkel jár a mai kor emberének életében. Természetesen nem tanácsolnám senkinek, hogy olyan tapasztalatok birtokába kerüljön, amely esetleg félelemmel tölti el. Viszont igen is érdemes elválasztani a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, és szenvedéllyel, mindenkinek a maga szintjén. Számot kell vetni önmagunkkal, ha kell személyiség térkép segítségével amelyben kirajzolódnak azok a jónak, vagy rossznak tartott motivációs erők, amelyek mozgatnak bennünket. De ez önmagában, még kevés. Mindezt érdemes lenne állandóan észben tartani, ami nagyon nehéz, mert a mai élet az észbenntartásra nem nagyon alkalmas...De még az észbenntartás is kevés, mert meg kell tanulnunk saját motivációs erőinket végső soron TUDATOSAN a javunkra váltani. Nos minden erőt a javunkra lehet váltani, még a "rossznak" tartott erőket is. "A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a FELSŐ, és az ALSÓ erőket MAGÁBA SZÍVJA. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér." Ha a magam példájánál maradok, nagyon keményen megtapasztaltam azokat az erőket, amelyek a világot alakítják. Talán érdemesebb volna Lévi nyomán ezeket TEREMTŐ-, és TEREMTETT elvekre átkeresztelni. Most a két erő egyesítése van hátra. Erre is van "recept", mégpedig: "az átvitel varázslata." Az átvitel az amint fenn, úgy lenn alapelve szerint történik. Vagyis minden dolog hasonlatos egymáshoz, még a látszólag ellentétes dolgok is. Az ellentétek között létrejön az átválthatóság, amint megtaláljuk a harmadik dolgot, amely kifejezi a hasonlóságot. /Hamvas Béla nyomán/ Ezzel eljutottunk minden vallás alapjához. Atya-Fiú, összekötő, a Szentlélek. Ozírisz- Ízisz, Hórusz. Az emberben is megvan ez a hármasság, mégpedig ezer elnevezéssel, tudományos: tudattalan-érzelem, tudat, v. ego. Elég sajnálatos amúgy hogy a tudattalan úgy jelenik meg, mintha nem is az emberhez tartozna. Misztikus: Lélek-test, szellem. stb. stb. Szóval a kölcsönös áthatás törvénye szerint most kapcsolom össze azokat a tapasztalatokat, amit kaptam. ÖSSZEKAPCSOLOM, nem ÖSSZEKEVEREM. Mindenkinek azt ajánlanám (akit a mágikus beavatás érdekel), hogy találja meg a saját erőit bármilyenek legyenek is azok, ne féljen velük szembenézni, különböztesse meg őket (mert a megkülönböztetés = megismerés) végül kapcsolja össze őket tudatosan olyan technikával amilyennel rendelkezik. Az erők egyesítésének két végeredménye lehetséges. Mindkettőt kétnemű lényként szokás megjelentetni a mágiában. Az egyik az Isteni Androgün, aki birtokában van a teremtés kulcsának, a létezés minden lehetősége a kezében van. Tisztában van önmagával, az őt alkotó minden energiával, amelyben helye van a feketének is. A másik lény a hermafrodita, amelyben az erők minden szabály és kontroll nélkül összekeveredtek. Az Androgün képes magához hasonló lényeket, és világokat teremteni, a Hermafrodita elsilányít, tönkretesz mindent. Az Androgün megvalósítja az Isteni rendet, ahol az egész megmutatkozik a maga teljességében. A hermafrodita maga a tökéletes zavarodottság, a káosz. Semmi sincs a helyén, az erők összecsapnak benne, és körülötte. Azért kell a fekete energiát, mágiát élesen elválasztani a fehértől, (ez természetesen az intelligencia belső műve) hogy a helyére kerüljön. Még a gyerek is megtanulja mi a rossz. Hiszen ezért van itt. A fizikai sík igen jó tanpálya:-) Akinek fogalma sincs arról, hogy milyen erők alakítják a sorsát, az hogyan akar uralkodni felettük? Ez az ember egyik legfontosabb feladata, de nem a végső. Hermész: "Válaszd el a Földet a Tűztől a finomat a durvától nagy szorgalommal, és kitartással!" Tehát ezért lehetséges az, hogy a kelta őrzők, bár kijelentik, hogy igazából egyetlen erő, egyetlen mágia van (t.i. Az Isteni Androgün) de azután elkezdik taglalni annak RÉSZEIT, hogy minden tanuló számára világos legyen, az erők harmóniáját, és egységét nem adják ingyen... Én olyan értelemben hívom segítségül Hermész mondatait, hogy a bennem, és a világban rejlő hihetetlen már már feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokat elfogadható, TEREMTő egészként, harmóniában lássam. Ez a Nagy Mű. Itt tehát sokkal többről van szó, mint valamely kívánalom teljesüléséhez szükséges ilyen-olyan praktikákról, és azok alapelveiről, noha természetesen ezek megfelelnek a /tágabb/valóságnak. Én úgy látom, hogy a Tabula Smaragdina sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít a hit ALANYÁRA, mint TÁRGYÁRA. Úgy is mondhatnám, hogy a cél nem a világ megváltoztatása, hanem a szemlélő újrateremtése, megváltoztatása. Úgy vélem ezzel az indíttatással fogott hozzá minden nagy beavatott a munkához. Például az alkímista végső célja a bölcsek kövének előállítása, amit hol máshol találhatott meg, mint önmagában? Sokak szerint minden nagy alkímista fáradságos nehéz munkával, hite szerint eljutott a végső célhoz, és fizikailag is előállította az "ősanyagot", közben pedig a lelke megnemesedett, arannyá változott. Az a véleményem, hogy felgyorsult világunkban talán már nincs szükség az "edényekre", a fáradságos munkára. Olyan kegyeletteljes korban élhetünk, amikor az edény maga a világ, az eszközeink a gondolataink, és érzelmeink, és csupán elhatározásunkon múlik, vajon hozzáfogunk-e ezek megnemesítéséhez. Számomra ezt az üzenetet hirdeti többezer év távlatából egy ember, aki a legenda szerint eddig az egyetlen, aki munkáját bevégezvén végleg az angyalok között maradhatott... Jósolj magadnak könnyedén! Leírok Nektek három egyszerű módszert, ami útmutatást ad a jövőre nézve és segíthet választ kapni a kérdéseidre, amiket soha nem kaptál meg attól, akitől szeretted volna. Nincs kedved jósnőhöz menni vagy az anyagiak akadályoznak meg benne? Nem ismered a Tarot lapok vagy más jóskártyák jelentését? Nem tudod a számmisztikát, a tenyér titkait? Nincs kristálygömböd, sem rúnáid? Nem számít! Leírok Nektek három egyszerű módszert, ami útmutatást ad a jövőre nézve és segíthet választ kapni a kérdéseidre, amiket soha nem kaptál meg attól, akitől szeretted volna. Ha nem tudsz döntést hozni, nem tudod melyik választás lenne a helyes, akkor írd le a lehetőségeket egy- egy papirosra, hajtsd őket félbe kétszer és tedd rá azokat egy asztalra, ami kint van a szabadban. Várd meg, míg szellő támad, mely előbb-utóbb megmozdítja a lapokat. Amelyik fent marad az asztalon van utolsóként hullik le a földre, az lesz a helyes választás, amit érdemes követned. Ez a jóslásfajta a levegőmágia részéhez tartozik. A következő jóslást az ókori görögök alkalmaztál, ők hagyták ránk. Ehhez szükség van egy kerek edényre vagy tálra, vízre és friss virágszirmokra. A virágok különböző színűek legyenek, a megkülönböztetés miatt, vagy más formájúak. Minden egyes virágfajtának (sziromnak) adjál jelentőséget, mit jelképezzenek számodra a jóslaton belül, mint pl. várakozást, pénzt, vásárlást, szerelmet, betegséget, egészséget, gyógyulást, eladást stb. Menj ki a szabadba, helyezd el a tálat egy asztalon vagy a földön, töltsd meg vízzel és hintsd bele a virágszirmokat az edény tőled távolabb eső részéhez. Ne felejtsd el, melyik szirmot milyen jelentőséggel ruháztad fel! Ezután ülj le a tál mellé, lazíts, ne erőltesd a jóslás menetét, csak néz céltalanul a vizet és gondolj a megoldásra váró problémádra. Hamarosan a szél feléd fogja sodorni a megfelelő szirmot, mint jó tanácsot. Vagy úgy tűnhet, hogy a szél volt, de tulajdonképpen mástól érkezik a segítség. Ha többszöri próbálkozásod sem járt eredménnyel, az lehet az oka, hogy nincsen válasz a kérdésedre. Jövő láthatsz kövekkel is! Ehhez a módszerhez hét darab, különböző színű kőre lesz szükséged. Egy fehérre, sárgára, barnára, zöldre, pirosra, narancssárgára és feketére. A fehér a béke és a nyugalom; a sárga a bölcsesség és leckék; a barna ajándékok, birtoklás, tárgyak, a zöld a szerelem és pénz, a piros a szenvedély és viták; narancssárga a szerencse; fekete pedig a gondok és nehézségek szimbóluma. Keress köveket a felsorolt színek alapján, s ha bármikor tudni szeretnéd, mire számíts, mi vár rád, húzz magadnak egy követ a zacskóból - amibe belerakod őket tárolásképp- úgy, hogy nem pillantasz bele. Kezünkben a sorsunk - Tenyérjóslás Tudd meg, mit rejtenek tenyered vonalai. A tenyérelemezés, más néven tenyérjóslás Leich de Hamong/Louis Hamon XIX. századi híres jós tevékenysége alapján lett közismert; ő összegezte először, mit jelent a jellemvonás a tenyér vonalaiból...Manapság eléggé elterjedt jóslásforma a jósok és boszorkányok körében. Megfigyelhetjük a tenyér vonalait, az ujjak hosszúságát, a csukló vonalait és a tenyéren lévő kisebb - nagyobb dombokat, melyeknek más-más nevük és jelentőségük van. Kezdjünk bele az árulkodó vonalak jelentésének vizsgálatába. Nézzük meg a bal tenyerünket. Életvonal: Ez a legszembetűnőbb vonal, mely a Vénusz-dombot határolja el. Általános értelemben ez jelzi életünk folyamatát. Az élet hossza függ a vonal hosszúságától és mélységétől. Lehet valaki hosszú életű rövidebb vonallal is, ha az erőteljesen látszik. Ha elég tapasztalatot szerzünk tenyérjóslás terén, már saját magunk is képesek leszünk behatárolni, körülbelül hány éves korunkig fogunk élni. Szépen, körültekintően, jól megfigyelve szakaszokra osztható az életvonal és ezekhez a részekhez csatolhatjuk életünk tenyerükbe rótt eseményeit. Ha látunk az élet- és fejvonal között csillag, kereszt vagy egyéb érdekes jeleket, azok minden esetben a lehetőségeinket mutatják meg nekünk, ám csak rajtunk múlik, hogy észre vesszük e ezeket és megragadjuk e a lehetőségeinket. Az életvonal fejvonallal való kapcsolódása arra utal, mikor szakadunk el a családtól és vállunk önállóvá. Fejvonal: Az ábrán látszik, hol helyezkedik el. A fejvonal hossza és mélysége jelzi a szellemi képességeket. Érdemes a szívvonallal együtt elemezni, mert nagyon lényeges lehet az ész és az érzelmek közötti arányok felderítése. Minél hosszabb a vonal, annál jobban tükrözi az egyén értelmi szintjét. Ha hosszabb a szívvonalnál, jelentése, hogy érzelmi téren inkább hallatunk az eszünkre, mint a szívünkre és hajlamosak vagyunk a dolgokon többször átrágni magunkat. Ebből adódóan, amikor a szívvonal hossza dominánsabb, az érzelmeinkre hallgatunk, s az érzéseink uralkodnak a tetteink felett. Szerelemvonal: Nevéből adódóan a szerelemre utal. Jelzi kisebb - nagyobb párkapcsolatainkat, s ezek mélységét. Ha ez a vonal hosszú, általában a szívünkre hallgatunk minden téren. Ha a szerelemvonalban vannak nagyobb csíkok, amik kereszteződnek a fejvonalban, mindig a mély párkapcsolatokat jelentik, esetleges házassággal. Sorsvonal, más néven Szerencsevonal: Nem minden ember tenyerében található meg, de akiében van, szerencsésnek mondhatja magát az életben. Gondjai megoldódnak maguktól vagy segítők által. Vonalak a Hold-domb felett, a kisujj alatt: Gyermekeinkre utalnak. A rövid vonalak lányokra, a hosszabbak fiúkra. A köztes távolságból behatárolható, hogy körülbelül hány korkülönbség lesz közöttük. Vonalak a Hold-domb alatt: Tenyerünk szélén, egészen oldalt is találhatunk barázdákat, melyek a külföldi, távoli utazásokat jelölik. A csukló vonalai: Ezek a vonalak az életünk hosszával állnak kapcsolatban. Minden egyes vonalat húsz évvel szorzunk meg. Értelem szerűen, a fél vonalat tízzel és a rövidebbeket arány szerint. Ne aggódjuk, ha kevés vonalat látunk, mivel ezek az életünk során változhatnak, a terheléstől függően! (A következő cikkben a tenyéren elhelyezkedő dombokról (Hold-domb, Vénusz-domb…), az ujjak hosszúságáról és görbüléseinek jelentéséről írok.) A tudatalatti befolyásol akár tetszik, akár nem......akkor már jobb, ha tetszik! Ez kemény dió! Tudjuk, hogy van, tudjuk, hogy hatalma van és alig tudunk róla valamit. Mármint arról, hogyan uraljuk mi, hogy ne ő uraljon minket! Sorsunkat is nagyrészt a tudatalattink befolyásolja. Jung mondta: Amíg a tudatalattidat nem irányítod, addig az irányít téged és azt a sorsodnak tudod be. Tudatunk három része: * az "éber" tudatos tudat - az észlelési képesség -, * a tudattalan (tudatalatti képzelet és teremtő elme) * és a felettes én, a "tudatfeletti észlelés". A tudatalattink suttog! A világmegváltó gondolataink mindig a csöndben törnek felszínre!- olvastam valahol és most eszembe jutott így a Murphy idézet előtt: 1. Benned rejlik a kincsesház. Önmagadban keresd a választ szíved vágyaira. 2. Az emberiség történetében a bölcsek felismerték, hogy a nagy titok nem más, mint az a képességük, hogy felébresztik és felszabadítják tudatalattijuk hatalmát. Mindezt te is megteheted. 3. Tudatalattid minden problémádra tudja a választ. Ha elalvás előtt ezt sugalmazod tudatalattidnak: “Reggel hatkor fel akarók ébredni", akkor pontosan hatkor fel is ébreszt téged. 4. Tudatalattid építette testedet, s meg is gyógyíthatja. A tökéletes egészség képzetével ringasd magad álomba mindennap, s tudatalattid, leghűségesebb szolgád, engedelmeskedni fog. 5. A gondolat az ok, a létrejövő körülmények - az okozat. 6. Ha könyvet vagy remek színdarabot írnál, és még jobban szeretnél szólni hallgatóságodhoz, akkor továbbítsd szeretettel, érzéssel elgondolásodat a tudatalattidnak, s az megfelelően reagál majd. 7. Te vagy a hajód kapitánya. A kapitánynak helyes parancsokat kell adnia; hasonlóképpen neked is a megfelelő gondolatokat és képzeteket kell tudatalattid számára továbbítanod, mert a tudatalattid kormányozza összes tapasztalataidat. 8. Sose mondd: “Nem engedhetem meg magamnak", vagy “Képtelen vagyok rá". Tudatalattid szavadon fog, és gondoskodik róla, hogy ne legyen elegendő pénzed vagy képességed, s csakugyan ne tehesd meg, amit akarsz. Jelentsd ki: “Bármit megtehetek a tudatalattim hatalma révén." 9. Az élet törvénye a hit törvénye. A hit: elmédben megfogamzott gondolat. Ne higgy olyasmiben, ami árthat neked, vagy sérthet téged. Higgy tudatalattid gyógyító, ösztönző, erősítő, gazdagító hatalmában. Kinek-kinek hite szerint adatik. 10. Változtass gondolataidon, és sorsodon változtattál! ( Dr. Joseph Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma) Behatolni tudatalattinkba és mélységes önismeretre szert tenni. Ez a cél és a feladat, ha mi akarunk kormányozni és nem akarunk hajó lenni többé..... A tudatalatti és az álom kapcsolata: A tudatalattiban rejtőznek egész személyiségünk, karakterünk finom hajszálgyökerei, ezekről az álmainkból szerezhetünk tudomást. Álmunkban betekinthetünk a tudatalattinkba, sorsunk "kovácsműhelyébe". Megoldást adhat problémák, nehézségek esetén, döntéshelyzetben segíthet egy álom megtalálni a helyes irányt. Gyógyító álmaink során érintkezhetünk a felsőbb erőkkel, melyek révén gyógyító energiákhoz juthatunk. Az önismereti álom során feltárulnak a sorsunk, személyiségünk rejtett szférái és e tudás révén kulcsot kaphatunk legalapvetőbb problémáink megoldásához. Az önismereti álom is lehet gyógyító, amennyiben a lelket gyógyítja, de a lélek sohasem választható szét a test gyógyulásától. A szorongásos álmok ra tekintsünk úgy, mint tudatalattink segítő szándékú megnyilvánulására, elvégre a félelemmel szembesítenek. Mint tudjuk, sőt bizonyára sokan meg is tapasztalták már, hogy a vágy előre, a félelem hátra visz. A félelem egy külön téma, jó hosszú ráadásul, erről majd később. De gondoljunk most arra, hogy például félünk a kutyától, mint a fene, de ha a gyerekünk bemerészkedne mondjuk a szomszéd kertjébe, ahol egy dán dog uralkodik, simán bemennénk érte! Szóval a saját félelmünk lenne a legutolsó, ami az eszünkbe jutna.....gondolom így van ezzel mindenki. Hogyan segíthetnek az álmok: Elalvás előtt tudatosítsuk magunkban, hogy emlékezni szeretnénk álmukra, esetleg megoldást, útmutatást kérünk és tudatosítsuk azt is, hogy emlékezzünk majd erre az álomra, illetve tanácsra. Ébredés után még egy kicsit maradjunk fekve csukott szemmel és idézzük föl az álmot, vagy csak úgy engedjük "beúszni" a képeket, illetve ha rosszat álmodtunk, nézzünk szembe az esetleges álombéli rosszal. Elhunyt szeretteinkkel való kapcsolatunkra vonatkozóan nekem ugyanaz a véleményem, ami Popper Péternek is, hogy mi emberek a születés és halál közötti időt kaptuk. Ami ezen kívül van, az nem a mi kompetenciánk. Semmiféle módon, se meditációval, se reinkarnációs hipnózissal, se más ezoterikus módszerrel nem kell bekukucskálni a nemlét szféráiba, nem kell olyan jól értesültnek lenni a túlvilág dolgaiban. Persze ezzel együtt teljesen jó érzéssel tölthet el egy kellemes, megnyugtató álom valamely elhunyt szeretett személlyel, de ennyinél maradjunk is meg. Ne bolygassuk a múltat, mondaná nagyanyám, ami bármely idősíkra igaz és megszívlelendő jótanács! Depresszió a változó korban A „rejtôzködô” férfiak érintettsége Dunay Csilla . Az év elején megtartotta hagyományos éves közgyulését a Magyar Pszichiátriai Társaság. Az eseményhez kapcsolódóan a rendezô - a Lundbeck Hungária Kft. - meghívta a sajtó képviselôit is, hogy beszámoljanak a közgyulés tematikájáról. Kitüntetett figyelmet érdemel ugyanis a téma, hiszen sokakat érint és érdekel a depresszió. A közgyulés és egyben a sajtótájékoztató vendége volt Prof. Dr. Wolfgang Rutz, a WHO vezetô regionális pszichiátriai tanácsadója, aki Prof. Dr. Bitter István, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöki köszöntôjét követôen ismertette a Svédországhoz tartozó Gottland-szigeti vizsgálatának eredményeit. Hangsúlyozta, hogy ugyan a depressziót a köztudatban a nôk betegségének tartják, a férfi depresszió külön odafigyelést igénylô téma, mert a férfi öngyilkosságok kiemelkedô százaléka a depresszió közvetlen hatásaként értékelhetô. Erre a következtetésre a több éven át tartó Gottland-szigeti vizsgálat eredményeinek hatására jutott. A már népbetegségként ismert, minden korban és mindkét nemben elôforduló depresszió ismerete és a diagnózis elfogadása a gyógyuláshoz vezetô út elsô lépcsôfoka. A fel nem ismert, vagy nem kezelt betegség komoly egészségkárosodást, további szociális, életviteli és egzisztenciális gondot okoz a beteg és környezete számára. A klasszikus depressziós tünetcsoport elsôsorban a nôk depressziójának klinikai képét tükrözi, újabb vizsgálatok szerint azonban a biztosan depressziósnak minôsíthetô férfiak esetében gyakran az ingerlékenység, a környezet felé irányuló agresszív magatartás, az idôszakos dühkitörések, a csökkent önértékelés, illetve az alkoholhoz, kábítószerekhez való menekülés is depressziót jelezhet. Ezen tünetek gyakran elôfordulnak bizonyos személyiségzavarok esetében is, de nem specifikusak azokra. Ha ezek a tünetek a férfi depressziójának részeként jelennek meg, könnyen igazolható, hogy - szemben a személyiségzavarokkal - a tünetek nem késô gyermekkorban vagy fiatal felnôttkorban kezdôdtek. Régi megfigyelés, hogy a depresszióhoz társuló alkoholizmus vagy droghasználat sokkal gyakoribb férfiaknál, mint nôknél. Ha tehát a fenti tünetek az addig jól funkcionáló, szociábilis, kiegyensúlyozott férfiaknál jelentkeznek, mindig gondolni kell a depresszió lehetôségére is. Rutz professzor régiójában - Grönlandtól Vlagyivosztokig - különös jelenséget figyelt meg, elsôsorban a Balti országokban, fôként Litvániában drámaian emelkedett az utóbbi években a férfiak öngyilkossági aránya. Ezt az úgynevezett „rejtôzködô” magatartással magyarázta. Véleménye szerint, míg a nôk a változás korában orvoshoz fordulnak, addig a férfiak ritkán kerülnek orvos közelbe, így nincs, aki felismerhetné betegségüket, kezdôdô, vagy éppen már kialakult depressziójukat. A professzor szerint ehhez nagyban hozzájárulnak a jelenlegi elvárások, a „férfiszerep” kívánalom, hiszen egy férfinak „nem szabad” gyengének, betegnek lennie. Véleménye szerint a depresszió szindróma, azaz az agresszivitás, alkohol abusus, droghasználat, öngyilkosság elsôsorban a férfiaknál mutatható ki. De a „rejtôzködés” nem megoldás - hangsúlyozta s tolmácsolta a WHO állásfoglalását, mely szerint mielôbb meg kell oldani a lakosság pszichoszociális létének javítását. Ebben kéri a családorvosok segítségét. Prof. Dr. Rihmer Zoltán, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet osztályvezetô fôorvosa és Prof. Dr. Paulin Ferenc, a SOTE II. Nôi Klinika intézetvezetôje a sajtó képviselôi elôtt beszámolt a változó korú nôk depressziójáról: A változás kora minden nô életében lezajló, 5-15 évig tartó folyamat, melynek számos élettani, pszichológiai és pszichiátriai vonatkozása van. A legtöbb esetben a közép negyvenes évektôl kezdôdôen, sokszor panasz- és problémamentesen zajlik, de gyakran kíséri labilis hangulat, vagy kifejezett depressziós állapot. Ezen idôszakon való átjutáshoz a nôknek gyakran orvosi segítségre van szükségük. Ismeretek hiányában elôítéleteik miatt a betegek depressziós panaszaikkal a nôgyógyászukat keresik fel, ritkábban fordulnak pszichiáterhez. Gyakran a menopauza természetes következményeként könyvelik el ezen tüneteket, amelyek kezeletlensége súlyos szövôdményekhez vezethet. A modern orvosi ma már azt jelenti, hogy a családorvoson túl a nôgyógyász, a pszichiáter, szükség esetén más szakterület orvosai is részt vesznek a változó korban lévô nôbeteg komplex ellátásában. A depresszió elôfordulása a nôgyógyászati rendelésen megjelenô változó korú nôknél igen gyakori. Egyes felmérések szerint a páciensek körülbelül felénél tapasztalható lényeges hangulatbeli eltérés. Ugyancsak veszélyeztetettek a mutéti beavatkozások (méh- és petefészek-eltávolítás) következtében menopauzális állapotú nôk. Az egy depressziós fázison már átesett asszonyoknál nagyobb valószínuséggel tér vissza a betegség a menopauzában, ugyanakkor a depresszió gyakran ebben az életkorban indul. Prof. Dr. Rihmer Zoltán egy statisztikai adatot tárt a hallgatóság elé: 1984-85-ben hazánkban 4800 ember volt öngyilkos, míg tavaly „csupán” 3200. Ez 30%-os csökkenést jelent, amely egy része a piacon megjelent antidepresszánsok használatának tudható be, ám mindenképpen elgondolkodtató, ugyanis az öngyilkosok 63%-a major depresszióban szenvedett. Prof. Dr. Paulin Ferenc summázta a teendôket: Ha gondolunk rá, nem jelenthet problémát a perimenopauzális depresszió felismerése és megfelelô hatékony kezelése. Legfontosabb talán a szemlélet, hogy érzékenyek legyünk a probléma iránt, vegyük komolyan az eddig talán sokszor észrevett, mégis elhárított pszichés hátteret. Ha a változó korban jelentkezô panaszokat komplexen szemléljük, érzékenyek vagyunk a néha apró, máskor „ordító” jelekre, hatékonyabbak lehetünk a prevencióban és a terápia területén is. Ezotéria a párválasztásban Az ezotéria túlszárnyalja az ember képzelőerejét. Az ezotéria minden olyan fogalmat összegyűjt, ami utat nyit a szellemvilág megismeréséhez. Ez egy titkos tudás, belső felismerés, melyhez segítséget nyújt a jóslás, a számmisztika stb. A valódi ezotéria felismeréséhez sokat kell tanulni. A boldogság, a boldogtalanság, a csillagok, a horoszkóp, az angyalok, a szellemvilág, a jövő, a sors, a belső és külső erők, a felismerés, mind- mind az ezotéria világába irányít minket. Segítség a párválasztásban A párválasztás előtt dönthetünk auránk kielemzése mellett, mivel nemcsak meglévő párkapcsolatok esetében dönthető el általa, hogy összeillik a két fél, hanem akár már kezdetektől fogva akár tudatosan is választhatunk partnert az aura elemzésének segítségével. A rosszul választott párkapcsolat, akár betegséghez is vezethet nem csupán a boldogtalanság az egyetlen veszélye. A nők sokkal több ideig képesek boldogtalanul élni, akár éveken át képesek tűrni párjuk érzéketlenségét, esetleg megcsalását. A nők hajlandóak a kapcsolatukért küzdeni, de minden erejüket képes felőrölni a boldogtalan reménység. A férfiak ezzel szemben lazán képesek kilépni a kapcsolatból. Mindenkinek olyan párra van szüksége, aki képes egyensúlyba hozni az életét és úgy érzi, kiegészítik egymást. A párválasztási igényeink már kisgyermekkorunkban megalapozódik. A kisfiú az anyját látja példaképének, a kislány pedig az apját. Az igényeik a szülők tulajdonságain alapulnak. A felnőttkori párválasztásban nagy szerephez jutnak. Egyesek szerint már születésünk előtt eldől ki lesz az igazi párunk, akivel leélhetjük az életünket. A jóslás segíthet minket abban, hogy megtaláljuk a párunkat. Az igazán egymásnak szánt párok gyakran kerülnek olyan élethelyzetbe, amikor találkoznak egymással. A felismerés sokszor több találkozás után ér minket, akár egy erősebb vonzódás észlelésével. Számos régi szokás, mítosz, legenda szól a párválasztás elősegítéséről, annak megtartásáról és tartósságáról. Az emberek képesek voltak olyan világot alkotni maguk körül, ahol érvényesíteni tudták akaratukat a párjuk felett. Képesek voltak magukhoz láncolni a kiszemelt prédát, nem törődve az igazi összeillőség lehetőségével. A mai párválasztás, már többnyire tudatosan zajlik, néha viszont emberek misztikus képességeit felhasználva várunk segítséget a csalódás elkerüléséhez, a boldogság megtalálásához vezető út egyszerűbbnek vélt hit segítségével. A boldogságba vetett hitünk, az, hogy hisszük, nekünk is rendeltetett egy pár, aki segít az egyensúly megtartásában, akire számíthatunk, aki megvéd és bízik bennünk mind feltétele a jövőbeni sikeres párkapcsolatunknak. Hinnünk kell benne, a rossz kapcsolatnak jó a vége, mert lehet, hogy miatta az igazit nem vesszük észre, elszalasztjuk az alkalmat, amire lehet ismét sok időt kell várni. Higgyünk abban, hogy valahol létezik a mi igazi párunk. Ne féljünk nyitottak lenni az új kapcsolatokkal szemben, mert azonnal úgy sem vagyunk képesek felismerni az igazi őt. Sikermágia és Pénzmágia A pénzt használjuk, élvezzük, és forgassuk! Ehhez képesség kell, hogy véghezvigyük. Erre tanítom vendégeimet, akik jó tanácsért fordulnak hozzám. Van egy bizonyos tudatosság amit " gazdagságtudatnak " neveznek. Ezért ahhoz, hogy pénzt vonzhass magadhoz, neked is ki kell fejleszteni magadban a " gazdagságtudatot "! Tudom, nem könnyű feladat. De nekünk Boszorkányoknak, Mágusoknak, Spirituális embereknek kötelességünk megtanítani erre a hozzánk segítségért forduló embertársainkat. Sikermágia, pénzmágia Pénzfa. Ne félj! Ha pénzt akarsz, soha ne felejtsd el: ne aggódj amiatt, hogy megkapod - e a kívánt pénzt, vagy, hogy meg tudod - e szerezni, tartani! Ha aggódunk, negatív energiát gerjesztünk és leblokkoljuk magunk körül a vonzás törvényét!! A pénz miatti aggodalom minden esetben nem kívánatos eredményre vezet. Sokkal jobban kell bíznod saját ösztöneidben és érzéseidben, hogy elérd a kívánt célodat. Tehát gondolkozz és gazdagodj!! Ha megértetted miről írok éppen, a megoldást megtalálod és megkapod, ha befáradsz hozzám, a stúdióba. Ha eldöntötted, hogy sikeres, elismert ember akarsz lenni, most azonnal el kell kezdened a jóléten gondolkodnia. Ez nem könnyű, és nagyfokú fegyelmezettséget igényel. Hatalmas vágyat is amit érezned kell. Rengeteg erőfeszítésbe kerül, és ez az oka annak, hogy igazán kevés ember változik valójában és éri el a kívánt célt. A vendégeim közül igen változó az eredmény (időre gondolok) van, aki rögtön rájön, hogy valódi erővel rendelkezik és pontosan betartja az utasításaimat, viszont van olyan is, aki viszont negatívan áll hozzá kezdetben, de később hihetetlen módon változik, pozitív irányba s ez által bevonzza a méltó eredményt. " Sugározz, hitesd el magaddal, hogy máris abban élsz, amire vágysz már nagyon rég óta." Sikermágia, pénzmágia Nagyon fontos, hogy jól érezd magad, amikor a sikerről, pénzről beszélsz. Sugározz, hitesd el magaddal, hogy máris abban élsz, amire vágysz már nagyon rég óta. Váljon szokásoddá, hogy nagyon gazdagnak képzeled magad. (Gazdagságtudat) Fontos! 1., Gondolat 2., Elképzelés 3., Eredmény Fogadjuk el azt, ami van! Ez azt jelenti, hogy fogadjuk el a dolgokat, amiken nem tudunk változattani - anélkül, hogy szembeszegülnénk velük! A mi ellenkezésünk az ami a sikertelenségeinket okozza! Arra vágyunk, hogy átalakítsuk életünket. Teszünk ezért valamit? Ha az őszibarackot körtévé változathatjuk, az nem átalakítás. De ha egy őszibarackot olyan őszibarackká változtatunk, aminek körte íze van - az már átalakítás. A világ, ugyanolyan marás annak a számára, aki átéli az átalakulást, mint azelőtt volt. Az ember létezésének és sikereinek közvetlen körülményei is változatlanok maradnak. Ami változik az illető nézőpontja, valamint az a mód, ahogy az egyén viszonyul a világhoz. A mi ellenkezésünk az, ami a sikertelenségeinket okozza! A körülmények egyáltalán nem változnak meg. Fogadjuk el a sikerbe vetett maga biztonságunkat a valóság filozófiai alapjául! Ezzel a felfogással elfogadjuk azt, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, bár megvan az erőnk a megváltoztatásához is! Ha elfogadjuk ezeket a jó tanácsokat, a negatívumok átfolynak majd rajtunk, és a legcsekélyebb hatást sem gyakorolják majd ránk. Szerelmi kötés Miért nem működik a magánéletünk? Miért hagyott el a szerelmünk? A párkapcsolatoknak 3 aranyszabálya van: 1., Aki el akar menni, azt el kell engedni. 2., A nyitott ajtajú kalickában is vannak madarak. 3., Ha elvárásos kapcsolatban élek, én megyek. Elvárásom csak magam felé lehet, a másik felé nulla! Sokan azt hiszik, ha elhagyja a társa - szerelme - partnere, akkor már nincs szerelem/szeretet. Ez nem így van! Sokszor a párkapcsolat tönkremenésének külső oka van! Irigy emberek, féltékeny rokonság, rosszindulatú exek, stb. Szerelmi kötés Szerelmi kötés. Egy tartós, érzelemmel telített párkapcsolatot is sajnos, tönkre lehet tenni! S ez nem mindig a párok viselkedésén, mentalitásán múlik!! Szerelmi kötés Praktizálásom során sokszor fordul elő rosszindulatú expartner, feleség mesterkedései, esetleg anya/anyós féltékenysége, hamissága is. Na, ilyenkor érdemes szerelmi kötést alkalmazni, s a rossz energiákat megszüntetni a párok életéből, környezetükből. Ha valaki hozzám fordul szerelmi ügyből kifolyólag, mindig megnézem jó alaposan, hogy ki illetve kik a kialakult diszharmónia okozói. Forduljon hozzám, ha hasonló problémákat észlel a meglévő párkapcsolatában, illetve hirtelen megmagyarázhatatlanul megy tönkre a szerelmi élete! Szerelmi kötés I. Szerelmi kötés „Látom azt, amit mások nem… Felér ugyan egy átokkal, de belelátok az emberek szívébe.” „Had reszkessen a férfi, hogy elnyerje szűz kezét, még nem tudja, hogy szívének szenvedélyén osztozni kénytelen.” A hiedelemmel ellentétben a „szerelmi kötést” nem szó szerint értelmezzük, nem magunkhoz kötjük egy életre az imádott személyt. Sokkal inkább segítséget kapunk ahhoz, hogyan tegyük jobbá, boldogabbá a párkapcsolatunkat, házasságunkat, szerelmi életünket. Nagyanyáink korában tudták a nők, hogy mit kell tenni egy férfival, hogy hosszútávon szerelmesek maradjanak, ragaszkodjanak és vonzódjanak érettünk. A mai világban nem csak nők foglalkoznak szerelmi praktikával, hanem a férfiak is. Az én vendégeim 40% - a férfi, aki szerelmi ügyekben, házasságok rendbetétele ügyében kér Tőlem segítséget! Szerelmi kötés Szerelmi kötés. A szerelmi varázslás lényege mindig az, hogy a szeretett személy szívét valamilyen módon megnyerjük, illetve két személy között a szerelmi kapcsolatot megszilárdítsuk. nem javaslom, hogy magunk fogjunk hozzá innen-onnan hallott, olvasott praktikákhoz, inkább forduljunk szakemberhez, hozzáértő varázslóhoz, boszorkányhoz vagy mágushoz. Veszélyes dolog lehet magunk neki állni, varázsolni, visszafordulhat a folyamat, vagy semmit sem érünk el vele, vagy mást érünk el, mint amit szeretnénk! Ha maguk folyamodnak szerelmi varázslatokhoz, fen áll a veszélye: - elbocsájtják önöktől azt, akinek a szerelmét megnyerni szeretnénk. - másvalaki bájolja el önöket. - kiszeretnek az illetőből, de képtelenek lesznek megszabadulni tőle. „Szerelem nélkül élni borzalmas… A szerelem éltet minket… A szerelem szívünk fenséges vágya… Csak szerelem kell…” Szerelmi kötés II. Szerelmi kötés Az igaz szerelem megidézése, meghívása és bevonzása. Azoknak az embereknek jelent segítséget, akik egyedül vannak- rövidebb hosszabb ideje-, de készek az igaz szerelemre. Mágikus üzenetet kapnak mentálisan, szellemileg s aztán felveszik a telefont, megkeresnek és ülnek velem szemben. Szerelmi kötés Mindenki az igazi szerelemre vágyik. Azt hiszem, és tudom, hogy az emberek 80 %-a erre vágyik. Igazi érzelmekre, becsületes és harmonikus párkapcsolatra. "Ami elképzelhetetlen az nem lehetetlen" Bízzunk magunkban, s Én segítek... Szerelmi kötés III. Szerelmi kötés Új partner vonzása az életünkbe. Tanuljunk meg változni, és változtatni. Némely bűbáj vagy varázslat segít abban, hogy egy csalódás, lezárt házasság vagy kapcsolat után új kedvest találjunk. Szerelmi kötés Szerelmi kötés. Amikor készek, hajlandók és képesek vagyunk új kapcsolatra, életünk más irányba indul, s megérezzük ezt a változást. Mindent megkapunk a megfelelő helyen és időben, amire szükségünk van, ezt ne felejtsük el! Háztisztítás - Házak, lakások letisztítása, levédése. Háztisztítás Nem érzi jól magát lakásában, otthonában, házában? Furcsa zörejek, jelenségek vannak főleg éjszaka? Hirtelen megváltozik otthonában a hőmérséklet? Balesetek, halálesetek, sorozatos problémák merülnek fel otthona körül? Sok ilyen és ehhez hasonló panaszokkal fordulnak hozzám a vendégeim. Ilyenkor javaslom a házak, lakások letisztítását, levédődését, ártó szellemektől való megszabadítását. Kevesebb a probléma az új építésű lakásoknál vagy házaknál, hiszen ezeknek még nincs " történelme "..! Az új építésű ingatlanoknál a beköltözés előtt javaslom a helyiség megáldását, levédését a lakók nyugalma érdekében. Sajnos gyakran előfordul, hogy a bentlakók " vonzzák be " a negatív energiákat, amiket ott is tartanak jó ideig. Gondolok - hosszan tartó betegségre, - házastársi veszekedésekre, - iszákosság révén állandó viharokra, - munkahelyi problémák hazavitelére stb. ezeket bevonzzuk sajnos új otthonunkba is. Ilyenkor segítek a negatív energiák kizárásával, és az otthon levédésével. Háztisztítás Otthon védelme. Nehezebb a helyzet a már régóta meglévő ingatlanokkal, régi házakkal, pesti bérházakkal, másoktól vásárolt lakásokkal / házakkal. Itt már van " múlt ". A rossz energiákat, ártó szellemeket örökölhetjük!!! Ilyen esetben szintén javaslom a ház / ingatlan teljes letisztítását, esetleges zavaró szellemek elűzését. S ha minden rendben, akkor az ott lakókkal együtt egy spirituális védelmet is. A házak, otthonok, ingatlanok letisztításával egy nyugodt, békés otthont tudok biztosítani!