Vegyes

Belépés

E-mail cím:
Jelszó:

történetek

Az idő rabságában.

A mai Guatemala területén, Petén őserdő borította sík vidékén terület el a maják városa, Seibal, amelyet 735. november 29-én megtámadott egy szomszédos város, Dos Pilos. A támadás időpontját úgy választották meg, hogy egybeessék az Esthajnalcsillag, a Vénusz fel jöttével. Seibal uralkodóját a támadók élve elfogták. Tizenkét év elteltével, a Vénusz egy alsóbbrendű együttállásakor a győztesek rituális labdajátékkal ünnepelték meg az évfordulót és egyúttal feláldozták a legyőzött uralkodót is: élő testéből kivágták a szívét.

Kevés civilizáció élt ennyire az idő rabságában. A Mexikói-öböl partján élt olmékok és az oaxacai zapotékok naptárrendszereire támaszkodva a klasszikus korszak majái egy bonyolult kalendáriumot állítottak össze, amelynek a keltező dátuma i. e. 3114. augusztus 2-ának felelt meg.

A maja rendszer egy 365 napból álló szoláris évet egy 260 napból álló szent évvel kombinált. Ez egy 52 szoláris évből álló ciklust eredményezett, ami szerint az adott dátumkombinációk megismétlődtek. Minden napnak volt saját neve és jelképe, amely lehetett szám, madár, négylábú állat, szín, fa és istenség. A maják figyelemmel kísérték a Hold, a Vénusz, a Mars, esetleg a Jupiter és a csillagképek körforgását is.


A mindennapi élet szempontjából a 260 napos szent almanachnak volt a legnagyobb jelentősége. Ez a kalendárium 20, névvel jelölt egységből állt, melyek 13 napot tartalmaztak. Az így kapott ciklus megegyezett a női terhesség időtartamával, amelyet eredetileg valószínűleg a bábák számoltak ki. A jóslások megkönnyítésére a papok a naptárt rituális szertartásokkal kombinálták; hallucinogéneket fecskendeztek be, vért vettek a férfi nemi szervből és a nyelvből, de gyakran áldoztak embert vagy állatot is e célból.

A maják olyan komolyan hittek a naptárukban, hogy 1695-ben a Chichén Itza-iak, akik a spanyolok elől előzőleg Petén őserdejébe húzódtak vissza, arra a következtetésre jutottak: előre elrendeltetett, hogy megadják magukat. Decemberben üzenetet küldtek a spanyoloknak és tudatták velük, készek elismerni vereségüket. Ezek után az 1697. március 13-án lezajlott csatában már nem volt nehéz legyőzni őket.

A maják úgy hitték, hogy az események ciklusai is az idő körforgását követik. Eszerint a jelenlegi kreációs ciklikus katasztrófába fog torkollni, miként az a megelőző néggyel is történt. A maja jóslatok szerint mindez 2012. december 13-án következik be.

Bolygó hollandi története.

Az elnevezés a 17. századból származik ,amikor egy gátlástalanul mohó holland kapitány,Hendrik van der Decken útnak indult Amszterdamból,hogy vagyont szerezzen Kelet-Indiában.Az úton mindaddig semmi baj nem történt,amíg a hajó el nem érte a Jóreménység fokát.Heves vihar támadt,amely ronggyá szaggatta a vitorlákat és összetörte a nyikorgó árbocokat.Az elszánt kapitány azonban a legénység zúgolódása ellenére tovább hajózott.Hogy mi történt vele és hajójával,azt soha senki nem tudta meg.A legenda szerint maga az ördög jelent meg a kapitány előtt,és arra biztatta hogy szembe szegülve Isten akaratával,kormányozza a hajót a vihar közepébe.A hollandus beleegyezett és ezzel magára vonta a minden ható átkát.Ezért kell az immár kísértet hajónak az ítélet napjáig,partraszállás nélkül bolyongania a tengereken.A Bolygó hollandit leggyakrabban azokon a vizeken észlelték,ahol a legenda szerint eltűnt,vagyis a Jóreménység foknál.

"A Bolygó hollandi hajnali 4-kor keresztezte hajónk útvonalát.Különös foszforeszkáló fényt bocsátott ki,mint egy kivilágított fantomhajó.Az erős fényben kirajzolódtak a tőlünk mintegy 200 yardnyira,balra elhaladó brigg árbocai és vitorlái.Az őr álló tiszt a hídról pillantotta meg egy tengerészkadéttal együtt,akit azonnal az elő fedélzetre küldött.Ám amikor a kadét a hajó elejére ért,a vitorlásnak már nyomat sem látta,sem a közelben sem a horizonton,bár az idő tiszta ,a tenger nyugodt volt."Ezt a jelentést a Királyi Haditengerészet egy 16 éves kadétja jegyezte fel,aki az Ausztrália partjaitól távolodó,brit Inconstant hadihajó fedélzetéről látta a nyugtalanító eseményt.A kadét György herceg volt,akit később V. György néven koronáztak királlyá Angliában.A jelenést rajta kívül még 13 ember látta az Inconstant fedélzetéről,továbbá többen észlelték két másik hajón is.Az a tengerész aki először észlelte ,még aznap lezuhant az árboc tetejéről és szörnyet halt.Néhány héttel később meghalt a flotta admirálisa.Az évek folyamán a tengerész hiedelem,miszerint szerencsétlenség szegődik annak a nyomába aki megpillantja a Bolygó hollandit,beteljesült.

1939 márciusában majdnem 100 ember figyelhette meg a Kelet-Indiába tartó vitorlást.A szemtanuk Fokvárostól dél-keletre,a False-öbölben,a Glencairn tengerparton napoztak,amikor egy teljes vitorlázattal felszerelt hajó tűnt elő a meleg párából.Dagadó vitorlákkal haladt el az öböl előtt,bár a szál még csak nem is lengedezett.Úgy tűnt,hogy egy távoli,elhagyatott partszakasz felé tart.De miközben az izgatott szemtanuk a partról figyelték,a rejtélyes Bolygó hollandi olyan hirtelen szerte foszlott,mint ahogy megjelent.

1942 szeptemberében négy ember pihent a fokvárosi Mouille Point egyik házának teraszán,ahonnan egy régi típusu vitorlásra lettek figyelmesek,amint a Table-öböl felé tartott.Mintegy 15 percen keresztül látták,majd a Robben-sziget mögött hirtelen eltűnt a szemük elöl.


 Mary Celeste rejtélye

Minden idők leghíresebb kísértethajója a Mary Celeste.Amikor megtalálták,az Atlanti-óceánon hánykolódott,életnek semmi jelét nem mutatta.Több mint egy évszázaddal azután sem,hogy felbukkant,senki nem talált választ a hajó rejtélyeire.

A Mary Celeste egy négyszögletes vitorlájú brigantin,1872 november 4-én ,a New York-i East Riverről indult az olaszországi Genova felé,nyers alkoholt szállítva.Fedélzetén volt a 37 éves amerikai kapitánya,Benjamin Spooner Briggs,első tisztje Albert Richardson és hét tagu legénysége.Az alsó fedélzeten tartózkodott még a kapitány felesége,Sarah és két éves kislánya Sophia.November 24-én Briggs bejegyezte a hajónaplóba,hogy meglátta az Azori-szigeteket.Az időjárás viharos volt,ezért néhány vitorlát be kellett vonni.November 25-én a hajó helyzetének meghatározása szerepelt a hajónaplóban.Ez volt az utolsó bejegyzés.Tiz nappal később a Dei Gratia britt brigantin vette észre a céltalanul sodródó Mary Celeste-et.David Moorehous kapitány csónakot küldött annak kiderítésére,hogy mi történt a másik hajón.A csónakkal átküldött három ember egyetlen élő vagy halott embert sem gyereket nem talált a hajón.A kapitány kabinjában állt Mrs.Briggs paliszanderfából készült harmóniuma,rajta egy kottával,mintha valaki egy darab lejátszása közben hagyta volna ott a hangszert.A varrógép az asztalon állt.A kis Sophia játékait gondosan elrakták.A legénység szálláshelyén kiteregetett ruhák lógtak a szárítókötélen.Ruhák hevertek a priccsen,szárazon és összehajtogatva.A hajó konyhájában megtörténtek a reggeli előkészületei,de még csak a terítékek fele volt az asztalokra kirakva.Moorehouse kapitány vontatni kezdte a Mary Celese-et.Gibraltár felé tartva,a kapitánynak volt ideje arra,hogy a rejtélyen töprengjen.Különböző elméleteket gyártott a Mary Celeste titkára,de mindegyikre talált ellen érvet is.A kapitány első érve az volt,hogy vihar során hagyták el a hajót.De akkor hogyan lehetett a töretlen tányérok és dísztárgyak mellett még egy nyitott üvegecske is tele köhögés elleni sziruppal a kapitány kabinjában?Talán lázadás történt?Semmilyen küzdelemre utaló jelet nem találtak.A lázadók akkor miért hagyták el a hajót áldozataikkal együtt?Talán túl sok víz szivárgott a hajóba?A rakodótérben három lábnyi víz állt,de ez normális mennyiség tíz nap alatt egy régi faácsolatú hajó esetében.Kilenc alkoholos hordót találtak érintetlenül,a tizediket csapra verték.Lehet,hogy a legénység tivornyába kezdett?Semmi sem utalt erre,a fedélközben teljes rend uralkodott.Pánikra vagy rémületre semmilyen jel nem utalt.Briggs kapitány egyik utolsó cselekedete az volt,hogy főtt tojásának a tetejét levágta,de tányérján érintetlenül hagyta.Mind közül a legrejtélyesebb kérdés,hogy hogyan lehetséges hogy a Mary Celeste 5 napon át és tíz mérföldön keresztül megtartotta eredeti útvonalát?Amikor a Dei Gratia találkozott a rejtélyes hajóval,Moorehous kapitány bal csapáson vitorlázott.A Mary Celeste-et pedig jobbról érte a szél.Elképzelhetetlen,hogyan tarthatta az útvonalat a rejtélyes hajó,ha vitorlái ebben a helyzetben álltak.A hajónapló utolsó bejegyzése óta valakinek több napon keresztül a hajón kellett tartózkodnia.Moorehouse kapitány december 13-án vontatta be a Mary Celeste-et Gibraltár kikötőjébe.Az eredménytelen nyilvános vizsgálat után ő és emberei megkapták a megérdemelt mentési jutalmat.
A hajót rendbe hozták és eladták,de a balsors tovább üldözte.A tengerészek nem akartak rajta utazni,mivel úgy hitték,hogy a hajó el van átkozva.A Mary Celeste tizenhétszer cseréltgazdát,majd végül 1884-ben Haiti közelében korallzátonyra futott és elsüllyedt.

 

Titok a kőben.

Az angliai Wiltshire-ben, a Salisbury-síkságon álló a történelem előtti idők egyik legelképesztőbb emléke, a Stonehenge. Noha a kőegyüttes eredetének és céljának a kérdését a kutatók századokon át nem tudták megfejteni, a régészek ma úgy vélik, hogy három nagyobb szakaszban épült kb. i. e. 3500 és 1100 között. Az első Stonehenge – egy több mint 90 méter átmérőjű körárok és földsánc, illetve a kör és a téglalap alakban elrendezett kősorok – a feltevések szerint temetkezési hely volt. A külső árkon belül 56 kisebb gödörből álló kör húzódik, amelyet egy XVII. századi régész után, aki először adott hírt róluk, Aubery-gödörnek neveznek. A földépítmény „bejáratától” északkeletre áll az óriási, 7 méter magas „sarokkő”. Az építkezés második szakaszában készülhetett el a Hellstone és a bejárat között vezető föld „sugárút”, valamint több megkezdett, aztán abbahagyott kőkör. Ekkor állítottak fel két körben 80 hatalmas kékkő tömböt a terepen, valószínűleg Dél-Walesből, a 210 kilométerre emelkedő Prescelly-dombokról hozták őket. Az utolsó építési szakaszban létrehoztak egy kb. 30 homokkő oszlopból álló körsáncot, a körön belül pedig a megmaradt kékkövekből patkó alakban öt önálló trilitont állítottak fel.
A Stonehenge létrehozásához szükséges tervezés, tudás, idő és munka egyértelműen bizonyítja, milyen fontos volt építői számára. De mi lehetett a rendeltetése? A kutatók számára a XVIII. század óta ismert, hogy a kövek elrendezése megfelel a nap- és holdciklusok egy-egy szakaszának. Az 1900-as évek elején Sir Norman Lockyer angol csillagász azzal a feltételezéssel állt elő, hogy mivel az építmény tengelye a nyári napfordulón a felkelő Nap irányába mutat, a Stonehenge obszervatórium volt. Valamivel később egy műkedvelő angol csillagász, C. A. Newham bonyolult számításokkal a csillagászati vonatkozású irányokat kapcsolt össze a Stonehenge különböző részeinek elrendezésével. Az 1960-as években egy Amerikában dolgozó angol csillagász, Gerald Hawkins azt fedezte fel, hogy mind a kövek, mind az Aubrey-gödrök a legfontosabb nap- és holdjelenségeknek megfelelően helyezkednek el. Hawkins azt a következtetést vonta le, hogy a terület nem pusztán obszervatórium volt, hanem valamiféle egyszerű „számítógép”, amellyel előre tudták jelezni a nap- és holdfogyatkozásokat. Bár Hawkins következtetéseit a régészek kétkedve fogadták, mások, így 1967-ben a skót Alexander Thom, az oxfordi egyetem mérnökprofesszora is úgy vélte, hogy a Stonehenge valóban olyan csillagvizsgáló volt, ahol a holdciklusokat tanulmányozhatták.
Míg folyik a terület tudományos vizsgálata, Stonehenge továbbra is a mesék ködébe burkolózik. Egy helybéli legenda azt tartja, hogy a hatalmas kékkövek gyógyító varázskövek voltak, amelyeket Merlin, Arthur király udvari varázslója bűverője segítségével hozott el Írországból. A Nagy Sarokkő egy mondában is szerepel: az ördög találkozott egy szerzetessel, aki megpróbált elrejtőzni a kövek között. De még mielőtt elmenekülhetett volna, az ördög egy óriási sziklát hajított felé, és a szerencsétlent a sarkánál fogva a földhöz szögezte. A Stonehenge romjait a néphagyomány mindig is az ősi kelta druida papságtól eredeztette, a tudósok szerint viszont minden kapcsolat lehetősége kizárt. A ma élő druidák, akik nem a kelták leszármazottai, minden év júniusában összegyűlnek a Stonehengeben, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót. Ám 1985-ben a hatóságok betiltották az ünnepségeket, attól tartva, hogy kár keletkezhet ezekben a csodálatos kövekben, amelyeknek a titka még várja az igazi megfejtést.